HÍREINK

Már a második DKLSN KUPÁT rendeztük meg Szentendrén, mely kupasorozat nagyon hasznos mindannyiunk számára- A játékosok sok lehetőséget kapnak, ezért bátran gyakorolhatjuk azokat az új szituációkat, melyeket edzéseken tanulunk (felső nyitás, új felállások stb.), de a hibáink is kiderülnek, így tudjuk, hogy mi az, amivel többet kell foglakoznunk,...

Az elmúlt napokban férfi felnőtt csapatunk Budapesten BRSZ-eseményeken lépett pályára, szombaton U11-U12-es tornán vettünk részt Dunakeszin, vasárnap U10-es, U13-as, illetve U17-es OB-fordulókat játszottak fiataljaink, valamint U15-ös Mikulás Kupa volt Dunakeszin.

Az elmúlt hétvégén volt az utolsó OMB fordulónk ebben az évben, ahol U13/A1 csapatunk dupla győzelmet aratott. A lányok jó mentalitással mentek fel a pályára, figyelmesen, okosan játszottak. Egyetlen szettben volt egy kis megingás, amikor több volt a ki nem kényszerített hibánk a kelleténél, és mire észbe kaptunk, már késő volt. Küzdöttünk, de ez a...

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöksége azzal a céllal hívta életre a Röplabda Specifikus Módszertani Központot, hogy a sportághoz tartozó utánpótlásnevelő kluboknál a tehetséggondozás, a sportolói elitképzés és a nevelés a lehető legmagasabb szakmai színvonalon valósuljon meg.

Kedden és csütörtökön férfi felnőtt csapatunk budapesti BRSZ-eseményeivel indítjuk a heti tétmérkőzéseket, így Tahiban a keddi edzés elmarad. Az edzésprogramban egyéb változás is lesz U20-as fiú és U17/A1-es leány csapataink számára, a lenti felsorolásban minden részlet megtalálható. Szombaton U15/A1 OB-fordulón veszünk részt Újpesten, vasárnap...

Elérkezett az adventi időszak második vasárnapja, ma a reményt szimbolizáló gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún. A sportban a remény kifejezése hangsúlyos jelentéssel bír, hiszen egy játékos sosem adja fel, még akkor sem, amikor nehéz megoldást találni. Gyújtsuk meg a remény gyertyáját együtt, mindenkinek kellemes adventi készülődést...

Az adventi időszak nem csupán a karácsony előtti készülődésről, a gyertyagyújtásról szól, de a gyermekek nagy örömére december 6-án a Mikulás is megérkezik a kis csomagjaival. Nálatok járt már?

Csütörtökön férfi felnőtt csapatunk Budapesten BRSZ-eseményen lépett pályára, melynek részleteiről már néhány napja beszámoltunk, szombaton U13-as együttesünk Szentendrén Dunakanyar Kupán járt, U12-es fiataljaink OB-fordulót játszottak a Vasas létesítményében, strandröplabdában pedig páros verseny volt Budapesten.

A mérkőzéseket ezen a héten már kedden megkezdjük, férfi felnőtt csapatunk Budapesten BRSZ-eseményen lép pályára. A sorozatot hétvégén folytatjuk: szombaton U11-U12-es tornán veszünk részt Dunakeszin, vasárnap U10-es, U13-as, illetve U17-es OB-fordulókat játszanak fiataljaink, valamint U15-ös Mikulás Kupa lesz Dunakeszin. Lássuk a részletes heti...

Ma van advent első vasárnapja, a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Gyújtsuk meg együtt az adventi időszak első gyertyáját!

Szombaton osztályozót játszott U13/A1 csapatunk Szombathelyen, U15/A2 együttesünk Kunhegyesen, míg U11-es játékosaink Dunakeszin léptek pályára OB-fordulón, a fiúk - szombaton és csütörtökön - Budapest Bajnoki mérkőzésen szerepeltek, vasárnap pedig strandröplabda párosaink versenyeztek. Lássuk a részletes eredményeket!

Szombaton az U13/A1 csapatával osztályozón voltunk Szombathelyen. Két meccsünkből a DELTA ellenit nagyobb erőfeszítés nélkül megnyertük, a másikat sajnos - a nagyon jó formában játszó hazai csapattal szemben - elveszítettük. A mi teljesítményünk kissé hullámzó volt, de így sincs szégyenkezni valónk, mert a legerősebb ellenfelet az I. osztályból mi...